Russell szerepéről

Hol van a helye Russellnek a hit történetében?

Russell sírkövén a mai napig szerepel a felirat, mely szerint ő volt a laodiceai hírnök. Hogyan értelmezzük ezt a szerepét? Vannak-e más hírnökök is rajta kívül?

russgr07.jpg

Russell a hibái ellenére be tudta tölteni a hírnök szerepét

A kifejezés a Jelenések könyvére utal, ahol János apostol hét gyülekezetnek vesz át üzenetet. A Bibliakutatók meghagyják a hívők számára az egyéni értelmezés lehetőségét, azonban már a kezdetek óta van egy hivatalos álláspontunk a Jelenések könyve ezen részeiről.

Ez az álláspont azt fogalmazza meg, hogy ennek a hét gyülekezetnek több rétegű jelentése van. Ahhoz, hogy érthető legyen mit gondolunk, tömören nézzük meg mi a nekik szóló üzenet!

  1. Efezus: kitartó, sok elismerésre méltó erénye van, de elhagyta az első szeretetet.
  2. Szmirna: próbatétel a sorsuk, csak pozitívumot olvashatunk róluk.
  3. Pergamon: kitartó, de eltűr súlyos tévelygéseket.
  4. Thiatira: sok elismerésre méltó van bennük, az összkép vegyes, de egyes tévelygéseket eltűrnek.
  5. Szárdisz: élőnek tekintik, pedig halottak. Emlékezniük kell Jézus visszatérésére.
  6. Filadelfia: a kevés ereje ellenére kitart, teljes mértékben pozitív a nekik szóló üzenet.
  7. Laodicea: se nem hideg, se nem forró, hanem langyos, gazdagnak hiszi magát, holott szegény. A nekik szóló üzenet megtérésre hív.

A fentieket Russell idejében úgy tekintették, mint ami az egyháztörténet hét korszaka, pontosabban hét irányzata. Nagyon sok évtizedes közös gondolkodás alapján egy másik nézetre még jobban nyitottak vagyunk. Ez a másik nézet azt tartalmazza, hogy a megnevezett hét gyülekezet azonos időben létezett János apostol idejében. Ez a hét gyülekezetnek szóló üzenet párhuzamosan létező állapotokról ad hírt. Vagyis nem látjuk benne annak az egyértelmű bizonyítékát, miszerint korszakokról lenne szó. Szerintünk itt olyan állapotok vannak bemutatva, amelyet egy egyén vagy egy közösség is megélhet.

A "laodiceiai hírnök" az, aki a langymeleg, elkényelmesedett állapot ellenében kézbesít megtérésre hívó üzenetet. Valljuk azt, hogy Russell betöltött egy ilyen feladatot. Ezt leginkább akkor tette meg, amikor a már felégetett körzetnek tekintett terület gazdag keresztényeit rávette a vallási ébredésre, valamint különféle missziók támogatására.

A felégetett körzet (burned-over district) egy az USA keleti partján használatba került kifejezés, mely arra utal, hogy a területen minden passzív keresztény egy vallási újraébredő lett. Ilyen módon nem maradt mező a missziós céloknak, mert mindenki megtért, aktív hívővé változott. Földrajzilag ezt New York állam egyes megyéire értelmezték, de ez nem ellentmondás, hiszen William MIller (1782-1849) is ezen a területen indította el a mozgalmát, mely elvezetett Russell megjelenéséhez is.

Russell meglehetősen vagyonos emberként más vagyonos embereket is rá tudott venni, hogy a forrásaikat a vallási ébredés szolgálatába állítsák. Ennek egyik példája William Henry Conley (1840-1897), aki az Őrtorony Társulat első elnöke volt. Conley házát "Béthel" néven emlegették, melynek a jelentése "Isten háza". A házukat ugyanis szinte folyamatosan megnyitották a vallási célú használat és a karitatív tevékenységek előtt. Conley nagyon sok pénzt adományozott missziós célokra.

Ilyen ember volt még William Preble Hall (1848-1927), aki egy ismert tábornok volt akkoriban, amikor Bibliakutató lett. Russell egyik legközelebbi munkatársaként missziós lehetőségek felkutatását finanszírozta. Érdekesség, hogy a táborok végig Bibliakutató maradt, nem tartott a később Jehova Tanúit megalapító szakadárokkal. Itt érdemes említeni Alexander P. Stewart (1821-1908) tábornok nevét, aki a polgárháború egyik vezetője volt, majd szintén Bibliakutató lett és támogatta a missziós célokat.

A felsorolás még folytatható lenne gazdag és/vagy befolyásos emberek neveivel, mely arra utal, hogy Russellnek volt ezen a területen értékelhető sikere. Ilyen módon sikeresen betöltötte a mai értelmezésünknek megfelelő "laodiceai hírnök" feladatát is.

A "hírnök" az értelmezésünkben egy olyan hívő, akinek egy üzenetet kell átadnia. Természetesen bizonyos értelemben minden hívő ember hírnök. Az, aki megtérő ember felé közvetít üzenetet, a feljebb említett 7 város egyikéből képzett jelzőt is jogosan felveheti. Arra a nézetre is nyitottak vagyunk, hogy egy-egy hívő vagy egy-egy felekezet állapota a fent említett 7 helyzet között nem állandó, hanem változhat, egymás után többet is megélhetnek.

Természetesen ez a nézet azt is magában foglalja, hogy a Bibliakutatókat pozitív jelenségnek tekintjük. A protestáns szemléletet életre keltő reformáció a véleményünk szerint rászolgált egy újabb vallási ébredésre. Ez a fajta vallási ébredés a hívő ember kezébe adta a Bibliát, megadta neki az értelmezés jogát, de akkor lett volna teljessé, ha megszüntette volna a vallási vezetők túlhatalmát. Rose Ball és a férje éppen ebbe az irányba tették meg a kezdő lépéseket! 

roseball22.JPG

Rose Ball volt az, aki "filadelfiai hírnök"-ké vált, ezzel korrigálva Russell súlyos hibáit

Meglepő módon Russell életútjának a harmadik harmada éppen olyanná vált, amit a Jelenések könyvében a laodiecai gyülekezet angyalának címezve Jézus körülírt:

  • tudom a te dolgaidat, hogy sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg volnál vagy forró! Így, mivel langyos vagy, sem hideg, sem forró, kiköplek a számból.
  • Mivel ezt mondod: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire”, és nem tudod, hogy nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen vagy. Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki szégyenteljes mezítelenséged, és szemgyógyító írral kend be a szemedet, hogy láss.
  • Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: Légy buzgó tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem. 

Amikor az alapítónkról beszélünk, nem tudjuk kellő erővel hangsúlyozni azt, hogy milyen tévedések és hibák sorozatát követte el. Azt gondoljuk, hogy a végidős számolgatós kudarca az egész mozgalmának egy lecke volt. Ennek a leckének a része a vallási szervezetek megalapítása, de ide soroljuk a nők gyülekezetbeli elnyomását, ami a feleségével kapcsolatos viták eredménye. Említhetnénk még a gyülekezetek vezetőinek a kinevezését és sorolhatnánk még jó hosszan a sort. Ezek mind súlyos hibák, melyek azt bizonyítják, hogy a folyamatos önvizsgálatra mindenkinek szüksége van, aki a hitben vezető szerepet kap.

Befejezésként említsük meg azt is, hogy a véleményünk szerint az 1890-es években Russell nagyon rossz döntéseket hozott a Bibliakutatók megszervezése ügyében. Szükség volt "filadelfiai hírnökökre", mely feladatot valójában Rose Ball és a férje látott el.

Amit a Henninges-házaspár (Rose Ball és a férje) megtett, az valójában Russell feladata lett volna. Ugyanígy az 1914-es kudarc után Russell feladata lett volna a számolgatásos tantételekkel is leszámolni, ezzel pedig a millerita-adventista ébredést ezt kellett volna vezetnie oda, ahol ma a Bibliakutatók tartanak.

Címkék: 2025