Az alapító házaspár vitájáról. Jobb, ha mi magyarázzuk és nem más. A negyedik, befejező rész.

A házastársak vitája 1916-ban a férj temetésével a végéhez ért. Legalábbis úgy tűnt. Aztán a vitát újra és újra felkorbácsolták, így a konfliktus értelmezése önálló életre kelt. Olyannyira, hogy az eredeti vita lényeges elemei már szóba sem kerülnek és inkább a vallásos hitről vagy egy vallásos hittel szembeni alapállásról szólnak. Nem elírás, mert ez még a jelenben is tart.

Eredetileg ennek a témának a kifejtésére egy önálló részt szántunk, kemény dörgedelmekkel teleszórva más vallásos közösségek és a kritikusaik felé. Ugyanakkor elég hamar rá kellett ébrednünk arra, hogy bár akad bőven jogos kritika, hasonlók velünk szemben is előhozhatók.

A mi hibáinkról

A saját közösségünkben nagyon sokáig fel sem merült az igény a saját dokumentumaink megörökítésére. Az 1960-as években elindult egy gyűjtőmunka. Akkor lemásolták kézírással az Egyesült Államokból és más országokból érkezett levelek egy részét. Ez a munka bármilyen nemes szándékkal is indult el, voltak komoly hibái. A levelezésekkel kapcsolatban nem rögzítettek fontos adatokat, csak a gyűjtő számára érdekes részletek lettek rögzítve, ráadásul nem tudjuk mennyiben volt szöveghű a másolás.

Az összeszedett dokumentumok sem lettek rendesen tárolva. Amikor az egykori Bibliaház padlásáról lehoztuk őket, sokukról azt sem tudtuk megállapítani, hogy ki adományozta azokat és miként kapcsolódtak a közösségünkhöz. Az pedig egy külön tragédia, hogy állagmegóvási kísérletek sem történtek, ezért rengeteg dokumentum már olvashatatlan volt.

A fényképeket egyébként a nagyapám 1985-ben kezdte összegyűjteni azzal a céllal, hogy újra lefotózza őket, majd retusálás után mindegyiket olyan állapotra hozza, hogy évtizedek múlva is lehet még azokat használni. Ebben a munkában sokat segített neki egy volt kollégája, aki amúgy Jehova Tanúja volt. Ez a másik személy szintén profi fényképészként dolgozott, Budapest XIII. kerületében volt műhelye is. Ő volt az, aki Jehova Tanúi magyarországi történetével foglalkozó kiadványaiba a fényképeket is retusálta, legalábbis a többségét.

Ez a munka nagyon értékes volt, ráadásul az akkori eszmecseréjük eredményeként született meg az 1987-ben kiadott füzetünk. A közösségünk akkor szembesült azzal, hogy Jehova Tanúi mennyire másként magyarázzák az alapító házaspár egymással való vitáját. Akkor jött szembe velünk az, hogy az ő kritikusaik miket mondanak, így lett belőle egy tisztázó mű.

Visszatérve a fényképekre, nagyon is jó dolog az, hogy fel lettek újítva, de rengeteg hibát is elkövettek. Az eredeti képek hátoldalára rá volt írva ki van a képen, valamint az is, hogy mikor készült. Ezek az információk 1985-ben sehogyan sem lettek rögzítve. Még ma is vannak olyan képeink, amelyekről nem tudjuk kiket ábrázolnak.

A retusálás közben nagyító alatt, kézzel javították fel a képeket. Mivel nem voltak komoly háttérismereteik az adott korszakról és térségről, ezért a saját elképzeléseik vezették őket a rosszul látható részletek rekonstruálásában. E miatt komoly hibákat is elkövettek, például olyan részletek jelentek meg a ruházatokon, amelyek miatt ma hamisítványnak gondolhatná őket egy éles szemű, ruházatokhoz értő ember.

A saját szememmel láttam azt is, hogy sokszor kicserélték a hátteret is. Így jöttek létre nagyítógép segítségével olyan képek, ahol például Maria Russell budapesti építmények előtt áll. A folyamat lényege nagyjából az volt, hogy a negatívokat a gépbe helyezte, majd a fotópapírra vetítette a kép egyes elemeit, utána a papírt különböző folyadékokba merítve, előhívta azokat.

Ezeket egyébként nem azért készítette el, hogy képeket hamisítson, hanem ezeken keresztül tanította nekünk a képek előhívásának a trükkjeit. Más képeket is felhasznált ilyen célra, de soha nem volt cél ezen képeknek a publikálása. A képeket akkoriban többen is látták, így maradt meg olyan a köztudatban, hogy Maria Russell járt Budapesten. Ha valaki ilyen képeket lát, akkor érdemes átgondolni azt is, hogy Maria Russell életideje alatt nem lehetett vörös csillag a budapesti Országház tetején, tehát két különböző negatív részletei lett egy papírra vetítve.

Máshol is előfordultak hibák a háttérrel. Szerettek minden képen egyszínű, sötét hátteret beállítani, mert az eljárás során ez valamiért kényelmesebb volt. Olyan is történt, hogy a háttérben rosszul kivehető részletek voltak. Emlékszem arra, amikor a kép hátteréről a nagyapám és az említett Jehova Tanúihoz tartozó fotós próbált összehozni valamit. Nem lehetett a szokásos hátteret berakni, így egy vidéki képet alkottak a kevés részletből. Számomra nagyjából 30 év múlva lett egyértelmű, hogy a kép hol készült. A vidéki tájkép nagyon nem volt jó döntés, de ők nem tudhatták, hogy Allegheny belvárosának egy fontos épülete volt a képen, csak éppen egy parkból fényképezve.

Hosszasan sorolhatnám azt, hogy még mennyi hibát követtek el, így ezek után nem érzem azt, hogy lenne erkölcsi alapunk másokat megbírálni. Ráadásul azt is el kell ismerjük, hogy a külföldről érkezett levelek másolása során azért nem kerültek a teljes levelek rögzítésre, mert a kényelmetlenebb privát ügyeket nem akarták megörökíteni. Ezzel viszont erős bizonyító erejű tényeknek veszett nyoma.

Aztán lehet tágítani a kört és beszélhetünk általánosságban a Bibliakutatókról. Nincs közös álláspont a vitáról, de a gyülekezetek nagy többsége kiáll amellett, hogy Charles Russell egy szent ember volt, a felesége pedig nagyobb befolyást követelt magának. Egy másik sok helyen előkerülő nézet pont ellenkező nézőpont mellett tart ki, vagyis Maria Russell volt szent, mialatt a férje zsarnoki és anyagias módon próbálta kisemmizni. A náluk lévő dokumentumokat ez alapján szűrik. Amely forrásaik ezen nézeteket meg tudják cáfolni, azokat egyszerűen nem adták közre.

Volt például olyan az 1960-as években, hogy a két család (Ackley és Russell) akkor még élő utódjai beszéltek a személyes emlékeikről, illetve már nem élő rokonaik emlékeiről. Azok a személyek mindent elmondtak amire emlékeztek, szépítés és elhallgatás nélkül. Az akkor elkészült összefoglalókból nemes egyszerűséggel elhagyták a problémásnak ítélt részleteket. Több elbeszélésnek egyszerűen nem volt mondanivalója, mert a szerkesztőknek ki kellett cenzúrázniuk a lényeget.

Ezek tudatában éppen nekünk nincs jogunk megbírálni másokat. Ha nem is követtük el ugyanazokat a hibákat, a nálunk előforduló hibák nagyságrendje minimum azonos. Így a füzet felújított változatában ezek a bírálatok nem is kapnak majd helyet.

Mit érnek ezek a levelek?

A válasz rövid és egyszerű: önmagukban semmit. Ezek a levelek nem elsődleges források. Ezek csak a helyszínen élő szemtanúk leírásai, amelyet az 1960-as években kézírással rögzítettek, majd nagyjából 20 év után legépeltek, később pedig digitalizáltak. 

Ami viszont figyelemre méltó bennük, az éppen az, hogy több apróbb részletben is pontosnak bizonyultak. Például beszéltek benne Conley személyéről, akinek a szerepét az 1990-as évek elejéig nem igazolta más forrás. Említhetnénk a Cedar Avenue végén található épületeket is, melyeket szintén csak mostanában sikerült teljes egészében igazolni elsődleges forrásokból. Most ezeknek azért nincs hitelesítő erejük, mert nem hozták őket nyilvánosságra, Amennyiben ezeket 1987-ben kiadták volna a leveleket, akkor már 10 év múlva lehetett volna rájuk hivatkozni.

Azt is pontosan tudjuk, hogy a levelekben megjelenő részleteket igazoló források léteznek (ráadásul jóval több helyen), de azokat nem akarják publikálni. E miatt senkit nem lehet hibáztatni, mert még köztünk sincs egyetértés abban, hogy a levelek részleteiből mennyi adható ki a nyilvánosság részére.

Az általános nézet az, hogy ameddig nincs hitelesítő forrás, addig nem kellene semmit sem lépnünk. Személy szerint ezzel az a problémám, hogy utólag viszont nem lehet majd igazolni mi volt a kezünkben. Ezért döntöttem úgy, hogy egyes részletek publikussá tehetők, de kifejezetten azért, hogy a hitelesítő forrásokat mások elő merjék venni. Ezeknek a részleteknek, így önmagukban, semmi, de semmi bizonyító erejük nincs. Amennyiben valaki kétségbe vonná a leírtak valóságtartalmát, nem lehetne vele vitába szállni. 

Nem mindegy az, hogy kinek az elbeszéléséből ismerjük a két nő történetét! Mielőtt véleményt alkotunk, érdemes átgondolni, hogy hányféle forrásra támaszkodunk!

A levelekben Maria Russellt Máriának nevezték, mivel akkoriban a neveket magyarra fordították. Sokszor Russell Mária és Russell Károly néven hivatkoztak a házaspárra. Ezen logika mentén Rose Ball is Rózsa néven jelent meg a soraikban.

"Úgy tűnik, Mária vezeti a hitdolgokat, Károly inkább az anyagiakról gondoskodik. Arról pedig van is mit, hiszen házuk nagy, és gazdagságuk látható."

"Mária a pásztor felesége. Szép arcú, olvasott asszony. Olyan Igét mond, hogy az ember visszafogja a lélegzetét. A férje, Károly pásztor, egy nagyon jószívű ember, de nem nagy tudású. Ő beszél többet, de a mondatokat Mária írja meg neki előre, mint otthon a tanító a gyerekének."

"Károly nem bolond ember, csak másféle. Ő a biztonságot adja Máriának, Mária meg a szellemet és a gyengédséget kapja Rózsától. Károly tudja ezt, s nem irigyli tőlük."

"Rózsa fiatalabb, még nincs harminc. Nem ment férjhez, és nem is vágyik rá, ahogy hallom. Amikor először láttam őket együtt, csak azt vettem észre, hogy úgy hajolnak egymás felé, mint akik jól értik a másik hallgatását is."

"Mária és Rózsa szeretik egymást. Nem testvérként, nem úgy, mint asszony a barátnéját, hanem úgy, ahogy az ember szíve választ."

"Nem botránkozni akarok, csak érteni. Ahogy egymásra néznek, abban nincs semmi játékosság, ez már más. Károly mindezt látja, de nem szól. Megállapodás lenne köztük? Én nem mondom, hogy ez helyes, de talán nem is helytelen, csak más. Imádkozom értük, és próbálom nem elzárni a szívem elől azt, amit látok."

"A két nő olyan, mintha egymás lelkének párját lelte volna. Az emberek mondanak ezt-azt, de én nem bántanám őket, mert látszik rajtuk, hogy szeretik egymást úgy, ahogy ritkán látni. Nem tudom, mi ez pontosan, de valami mélyebb, mint amit barátságnak nevez az ember. Talán az Úr látja át igazán. Én csak figyelek. Lehet, hogy másféle szeretet ez, de nem érzem benne a bűnt. Nagyon tisztának látom."

"Károly nem szól. Tud róla. Sőt: engedi. Azt mondják, ők így egyeztek meg. Mária nem kívánja azt, amit egy asszony a férjétől szokott, de hűséget fogadott neki, csak másképp. Azt kérte tőle, hadd szeresse azt az egy nőt, akihez a szíve hajlik. És Károly engedte neki ezt, csendben, nem irigykedve."

"Inkább elcsendesedem. Van ebben valami, amit nem tanított meg nekünk az élet odahaza. Talán majd az Úr előtt megértjük jobban. Ne aggódjatok miattam, jó helyen vagyok. Imádkozzatok értem, és értük is, ha tudtok."

"Nem könnyű ezt nekünk felfogni. Otthon sose láttunk ilyet, s ha mégis volt, hát elhallgatták"

"... azt mondta, hogy az Úr sokféle edényt formál, nem csak olyat, amilyen a mi kezünk ügyében van."

"Aztán jött a tél, Rózsa megbetegedett, s Mária virrasztott mellette. Károly pedig ott készítette a teát. Mintha mindenki a maga helyén volna, de más szabás szerint, mint amit otthonról hoztunk."

"Talán van szeretet, amit nem tudunk megnevezni, csak látni. És ha látjuk, érezzük, hogy abból nincsen ártás, csak gondoskodás és türelem. Akkor talán már nem is kell félni tőle. Imádkozzatok értük is, ha tudtok! És ne haragudjatok rám, amiért ezt megosztottam!"

Fontos kérdések

 A vita történetének a megismerésekor nagyon sok kérdés van, ami elől nem szabad elmenekülni. Például miért van az, hogy olyan sokan teljes egészében, az utolsó szóig hitelt adnak Charles Russell kijelentéseinek? Miből gondolják azt, hogy minden egyes állítása 100 százalékban igaz és soha nem írt vagy mondott valótlan állítást a feleségéről vagy éppen legalább egyszer-egyszer egy elfogult véleményt? Van-e olyan válás, amikor a történetet csak az egyik fél elmondásából rekonstruálja mindenki?

A fenti kérdések azért fontosak, mert még Charles Russell kritikusai is teljesen egészében hitelesnek tekintik minden egyes mondatát. Mintha minden egyes konfliktust a teljes egészében, a valóságot teljesen tükrözően ismertetne! 

Gondoljunk vissza arra is, hogy amikor az 1890-es években eltiltotta az édesapját Maria Russelltől, akkor erre úgy utalt, hogy Maria rokonainak írt figyelmeztető levelet, nem pedig a saját édesapjának! Maria édestestvéreire sem testvérekként utalt, hanem a gyülekezetben folyó összeesküvés részeseiként. A sorait olvasva az ember érzése az, mintha Maria mellé vele nem rokonságban álló testvérnők álltak volna. Ugyanilyen Maria chicagói menekülése is, Charles szavaiból azt érezni, hogy az ottani gyülekezet védelmét kereste. Ezzel szemben tudjuk, hogy az ott élő, nem Bibliakutatókhoz tartozó, amúgy ügyvédként dolgozó testvéréhez ment.

Ezekből következik az, hogy a bíróság által nagyon negatív szavakkal minősített férj elmondására és leírásaira építeni óriási hiba lenne. Az lenne a minimum, hogy a másik felet is hallgassák meg. Érdemes átgondolni azt is, hogy közel 400 ember élt a házaspár közvetlen közelében. Miként fordulhat elő, hogy a 400 hittestvér közül senki nem nyilatkozott soha semmit?

Ehhez képest azt is tudjuk, hogy milyen apró részletekre kiterjedő mellékes információkat is ismerünk a Bibliaház ügyeiről vagy a cégbirodalomról. Mennyire hihető az, hogy a házaspár sok éves konfliktusáról soha, senki, semmit nem nyilatkozott?