Az alapító házaspár vitájáról. Jobb, ha mi magyarázzuk és nem mások. 

Charles Russell és Maria Russell vitáját sok állítás igazolására fel szokták használni. Számunkra ez a vita azért fontos, mert több belső szabályzatunkra is visszahatott. A történet annak a bizonyítéka, hogy vissza lehet élni egy szabályozási rendszerrel, fel lehet használni embertelen zsarnokságra, kifosztásra és sok más rossz dologra. Azt gondoljuk, hogy soha többé nem alakulhat ki egy olyan szabályrendszer, amelyik hasonló helyzetet eredményezhet, mint ami ebben az elhíresült konfliktusban előállt.

Tágabb szemléletmóddal viszont fontosnak tartjuk kiemelni azt is, hogy mindkét család (Ackley és Russell) tagjai fontos szerepet töltöttek be a Bibliakutatók sorsában, az érintettek halála után is. Nem tekintjük a család ma élő tagjait valamiféle külön tiszteletet érdemlő vallási hírességeknek, de mivel sok dokumentumot és információt megőriztek a mozgalom számára, létezik feléjük egy erős hálaérzet. Attól függetlenül, hogy a felmenőik között egy nagyon csúnya konfliktus alakult ki, nagyon sok módon járultak hozzá a Bibliakutatók fejlődéséhez. Mi tehát nem a két családot támadjuk azzal, hogy a konfliktus egyes elemeiről nyíltan beszélünk.

Másfelől a vita téves értelmezését nem mi generáljuk, hanem azok, akik a jelenkori saját helyzetükből tekintenek vissza a történések egyes elemeire. Felvették a saját vallásuk, néha pedig egy bizonyos vallással szembenálló világnézet magyarázó keretét, így teljesen más következtetésre jutnak, mint amit szerintük a történet a Bibliakutatóknak tanítani képes. Azt pedig nem érdemes elfeledni, hogy a Bibliakutatókat alapító két család vitájáról beszélünk, nem pedig egy másik vallás belső dolgairól. Ez a vita a mi ügyünk!

Mivel a vita a tudomásunk szerint soha nem jelent meg publikusan magyar nyelven, ezért elkészítettük a belső kiadványunk mai igényeknek megfelelő átiratát. Ez azt jelenti, hogy kihagytuk a más vallások szerzőivel való vitákat, nem szerepelnek itt a tőlük való idézetek, melyek a téves értelmezési keretekre mutatnak rá. Csupán időrendben felsorolja az eseményeket, ismerteti a szereplőket és azoknak a helyzetekre adott furcsa reakcióit. Természetesen ez a pár részből álló sorozat csak egy vázlat, ami alapján majd elkészül a végleges új változat.

A családokról

A feleség Maria F. Ackley (1850-1938), akit később Maria Russell néven ismertek meg. A felmenői között angol grófok és amerikai helyi neves emberek is találhatók. Ők már az édesanyja születésekor sem számítottak bevándorlóknak, hanem egy igazi amerikai protestáns családnak tekintették őket. Maria tanárnak tanult, amelyben sikerei lettek, éveken át hitoktatóként is dolgozott. A nyilvános beszédben és a tanításban is elismerték a tehetségét, kifejezetten jó írónak számított.

A férj Charles T. Russell (1852-1916), akinek a felmenői Írországból érkeztek az USA területére. Főleg skótokat és íreket találunk az ősei között. Charles apjának több boltja is volt, amiből valamennyi vagyonra sikerült szert tenniük. Charles alapvetően kereskedőnek számított, de az iskoláit korán abba kellett hagynia.

Charles vallásos kereső volt, aki az adventisták körében talált szellemi otthonra. Volt kapcsolata más vallásos mozgalmak felé is, néha nagyon is erős, de alapvetően a hetednapi adventizmustól idegenkedő másik két adventista irányzat főbb alakjaival dolgozott együtt.

Az esküvő előtti írásait a későbbiekkel összehasonlítva, nagyon egyértelmű az, hogy Maria hatott rá. Azt nehéz bizonyítani, hogy Maria írta a neki tulajdonított műveket, de az esküvőjük után minőségi javulás figyelhető meg nála. Az sem kizárható, hogy Maria elkezdte őt képezni és ennek a pozitív eredményeit láthatjuk a későbbi műveiben.

A házaspár Alleghenyben élt, ami ma Pittsburgh része. Ahhoz, hogy értsük a gondolatvilágukat, érdemes pár dolgot tudni a településről. A térség eredetileg az amerikai őslakosok kezén volt, amelyet egy kvéker vallási vezető vásárolt meg tőlük. Egy utópisztikus kísérlet volt a célja egy olyan államra, amelyik mindenkinek biztosítja a szabadságjogokat, ide értve a teljes vallásszabadságot is. Az elvei közmegegyezés tárgyát képezték a XIX. században a mai Pittsburgh egész területén.

A térség egy menedékhely lett. Üldözött, szabadságra vágyó rabszolgák, sokféle vallási menekült és rengeteg európai bevándorló érkezett a városba és a környékére. Alleghenyben főleg német és horvát bevándorlók telepedtek le. A város önállósága 1906 körül kezdett leáldozni, amikor előkerült programként Pittsburgh felhízlalása. Ez az egyesítés 1911-ben ért véget.  A történések idején a családok ezért az Alleghenyben működő gyülekezetként azonosították magukat.

A mai Pittsburgh területén folyik össze a Monongahela és az Allegheny folyó, az összefolyásuknál kialakuló új folyót már Ohio folyó néven nevezik. Az Allegheny folyó, az összefolyás pontja és az Ohio folyó alkotta Allegheny határait. A történések színhelye legtöbbször Alleghenynek a belvárosi része volt.

Az OpenStreetMap térképén piros A betű jelöli az egykori Allegheny város központi részét

Ebben az időszakban 1 millió magyar érkezett az USA területére (egész pontosan 1078974 fő). Ennek a forrása jelentős részben a magyar vidék volt, ahol sok gyerek született, a mezőgazdaság viszont már nem tudott annyi embernek megélhetést biztosítani. Az Allegheny és Pittsburgh területén létesült ipari létesítmények kifejezetten toboroztak a magyar falvakban, így kerültek sárréti emberek is a környékre.

Ők már eleve baptista vagy adventista háttérrel rendelkeztek, ezért kerültek kapcsolatba Charles Russell mozgalmával. A bevándorlók ráadásul azzal a céllal is érkeztek, hogy pénzt küldjenek haza. Ez szintén a Bibliakutatók felé sodorta a magyarokat, mert ott biztonságos úton lehetett több pénzhez jutni, mint a gyárakban. Azokban az években több magyar is meghalt az üzemi balesetekben.

Allegheny és környékén kívül Brooklynban, Chicago és Cleveland és környékén, Kalifornia több városában és Texasban is megjelentek a helyi Bibliakutatók között magyarok. Nem egyszer éppen a mozgalom vette őket rá az elköltözésre, mivel volt olyan műszaki jellegű tudásuk, amire az új vállalkozásokban szükség volt. Az elérhető statisztikai adatok szerint az USA-ban letelepedő magyarok 2,6 százaléka volt neoprotestáns. A pontos felekezeti létszám ismeretlen, de a nagyjából 28 ezer ember egy jelentősebb része Bibliakutató volt.

Utólag megjelent egy olyan idézet Charles Russelltől, amelyben 1911 környékén sokezer magyar előfizetőről ír az USA-ban, ami körülményesen, de a magyar nyelvű Bibliakutatók létszámát jelöli az USA területén. Az álláspontunk szerint ez egy hibás értelmezés, közvetett adatokból inkább azt gondoljuk, hogy még a 3500 fős becslés is túlzó. Ha valaki ebben a kérdésben kutatni szeretne, kiindulási pontnak ezt a könyvet ajánljuk a figyelmébe.

Ebből a helyzetből eredően volt a magyarországi Bibliakutatók és az Alleghenyben élők között egy közvetlen kapcsolat, így az ottani eseményekről levelekből értesültek a sárréti testvérek. Ezek a levelek 120 évnél is régebben íródtak, így az eredeti formájukban nem maradtak meg. Maguk a történetek viszont igen, már csak a belső szabályzataink miatt is.

A történetek rendszerezett összegyűjtése az 1960-as években indult el, majd az 1980-as években lettek legépelve. A 60-as években történt gyűjtés során kézzel írva lemásolták a még őrzött levelek érdekesebb szövegeit, melyek később a gépelt anyagokba is átkerültek. A fényképeket 1985-ben egy fotós újabb fényképezésnek és retusálásnak vetette alá. A képek digitalizálása 2014-ben kezdődött el, majd 2020-ban megtörtént a képek digitális javítása is. Ezek publikálására azonban nem került sor, mivel pénzügyi szempontból egy abszolút ráfizetéses projekt lett volna. Az anyagok a majdani Látógatóközpontban elérhetőek lesznek bárki számára, ebben az írásban több is meg fog jelenni.

E mellett fontos tisztázni ezen dokumentumok bizonyító erejét. Amennyiben az eredeti levelek megmaradtak volna, akkor is csak azt bizonyítanák, hogy egy-egy történést egyszerre többen is megírtak az itthon élő rokonaiknak. Az, hogy egyszerre többen is írnak hasonlókat, nem bizonyítja a leírtak igaz voltát. Biztosak vagyunk abban, hogy a helyszínen több dokumentum is keletkezett, de ezeket azok őrzői nem nagyon szeretnék kiadni, mert nem illik bele abba a képbe, amit kommunikálni szeretnének. Tudjuk azt is, hogy az iratokat tartalmazó dobozok egy részét a mai napig nem nyitották ki.

Visszatérve a házaspárra, 1879-ben házasodtak össze egy adventista szertartás keretében. A házasságban volt némi aránytalanság, hiszen a feleség egy igazi amerikai család jól képzett lányának számított, míg a férj egy ír bevándorló képzetlen fiának. Mindketten mély vallásos érdeklődéssel és komoly küldetéstudattal rendelkeztek. A 29 éves feleség és a 27 éves férj úgy éltek egymással 1893-ig házasságban, hogy nem született gyermekük, viszont boldognak és jónak minősítették a kapcsolatukat. Akkor, 1893-ban, a feleség 43, a férj pedig 41 éves volt.

Maria Russell ugyanúgy a Bibliakutatók alapítója volt, ahogyan Charles Russell is

Miért jött létre ez a házasság? A két fél láthatott egymásban lehetőséget. Maria egy gazdagodó, vallási piacra betörni kívánó, iratmissziós szerzőségre vágyó férfit ismert fel Charlesban. Charles egy hitoktatáshoz, íráshoz és a beszédhez jól értő társat látott meg Maria személyében, aki a képességbeli hiányosságaira megoldást kínált. Ráadásul Maria és a testvérei olyan társaságokba is bejáratosak voltak, ami Charles céljainak kívánatos volt. Charles és Maria utólagos és egybehangzó állításai szerint cölibátusban éltek, legalábbis egymással nem volt intim kapcsolatuk. Ezen tényező mellett sokan elmennek, mintha nem lenne fontos.

Azt hiszem, hogy józan logikával olvasva Charles Russell történeteit, nem nehéz átlátni, hogy nem hagyták hidegen a nők. A megállapodásos házasságuk, amit nevezhetünk érdekházasságnak is, pár olyan titokkal is meg volt fűszerezve, amelynek a részleteiről a legnagyobb ellenségeskedés közben is hallgattak. Ugyan sok ponton tetten érhető a "titok" felfedésével való fenyegetőzés, de erre végül nem került sor. 

Mi volt ez a nagy titok? A keletkezett iratok nagyon erős utalásokat tartalmaznak erre vonatkozóan, de azok felismeréséhez minden előzetes elgondolást félre kell tenni. Szívesen idéznék pár levélből részletet, de úgy gondoljuk, hogy az eredeti iratok őrzőinek illene ebben az első lépést megtenni. A nálunk rögzített levelek nagyon kedves szavakkal írják körül ezt a történetet, de tekintettel a nullához közelítő bizonyító erejükhöz, nem lenne helyes ezeket elsőként nekünk publikálni.

Ann Eliza Birney, Charles Russell édesanyja

Charles apja Joseph Lytle Russell (1813-1897) volt, akinek az első felesége Ann Eliza Birney (1825-1861) lett. Öt gyermekük született, akik közül csak kettő élte meg a felnőttkort. Az egyik Margaret (1854-1934), a másik maga Charles. Joseph felesége is nagyon fiatalon hunyt el, amely a gyermek Charles lelkivilágát is felborzolta. 

A kronológia az alábbi:

• 1849: Ann Eliza és Joseph megházasodik
• 1850: Thomas születése, 3 tagú család
• 1852: Charles születése, 4 tagú család
• 1854: Margaret születése, 5 fős család
• 1855: Thomas halála, 4 fős család
• 1857: Lucinda születése, 5 fős család
• 1858: Lucinda halála, 4 fős család
• 1859: Joseph születése, 5 fős család
• 1860: Joseph halála, 4 fős család
• 1861: Ann Eliza halála, 3 fős család

Nem csoda, ha a fiatal Charles számára fontos volt a vallásos keresés és a halál utáni dolgokról szóló tanítások tisztázása. Amikor a halállal foglalkoznia kellett, akkor nagyon kicsi volt. Mindössze 3 éves korától 9 éves koráig 4 halálesetet kellett megélnie, köztük az édesanyjáét is. 

Charles testvére, Margaret, egy Benjamin F. Land (1849-1890) nevű férfival házasodott meg. Összesen 4 gyermekük született, az USA területein szétszórva éltek. A család ezen ága a mai napig létezik, de nem azonosítják magukat nyíltan Bibliakutatóként. A történetben majd Margaret megjelenik, mint Charles bizalmasa és aktív segítője.

Az Ackley-család kissé bonyolultabb, mert sokan vannak és a többségük nő, így a férjes neveik alapján lehet követni a későbbi sorsukat. Maria Russellnek négy testvére született.

Az apa Mahlon Foster Ackley (1803-1873), az édesanya Selena Ann Hammond (1815-1901). Ők a helyi metodista gyülekezet tagjai voltak. Amikor a Bibliakutatókról van szó, akkor sokan elfelejtik, hogy rengeteg nézetet és gyakorlatot onnan vettek át. A család nem számított nagyon gazdagnak, de a gyerekeket tudták taníttatni.

Az apa asztalos volt és főleg vasúti járművek építésével foglalkozott. New Jerseyben született, majd átkerült Johnstownba, Pennsylvania területére. Az anya Philadelphiában született, Baltimorban nőtt fel, majd szintén Johnstownban lakott, Onnan 1840-ben költözött Alleghenybe.

Az 5 gyermekük születési sorrendben a következő:

1. Laura J. Raynor (1839-1917)
2. Selena A. Barto (1846-1929)
3. Maria F. Russell (1850-1938)
4. Emma H. Russell (1854-1929)
5. Lemuel M. Ackley (1857-1921)

Ahogyan a születési dátumokból az sejthető, volt még két másik gyermek is, de ők nem élték meg a felnőttkort.

Laura még Johnstownban született. Ruhakészítőként kezdett dolgozni. A férje, Henry Raynor (1835-1873) egy pékséget üzemeltetett, amiből sok pénze lett, mert a megyei börtönt is ő látta el pékáruval. A halálakor egy bank igazgatója volt, ami jól jelzi a család vagyoni helyzetét. Amikor a férje meghalt, akkor a pékséget felszámolta.

Selena a Barto nevet viselte, mely a férje Barteau nevére utalt. A férje, aki baptista lelkész volt, 1883-ban elhunyt, két fiúk született. Selena szintén tanárnak tanult és házasságkötése előtt, valamint özvegyi évei alatt is tanárként dolgozott. 

Emma szintén a Russell nevet vette fel. Ennek a furcsa oka az, hogy 1880-ban feleségül vette őt Charles Russell édesapja! Maria és Charles 1906-os perében a férj furcsa jelzőkkel minősíti Emmát egy 1897 szeptemberében (egész pontosan ez a 6-i levél) kelt levelében. Azt állítja, hogy a feleségét ő vitte rossz útra, „sátáni és hipnotikus befolyás" kifejtésével vádolja, akiben „szentségtelen, hálátlan, rosszindulatú szellem” él, illetve nem más, mint egy „beképzelt anarchista”.

Mindezek tetejében azzal is megfenyegeti őt Charles, hogy elég sok bizonyítéka van ellene, ami miatt rettenetes nagy összegre perelheti, amennyiben kapcsolatot merne ápolni Maria Russellel. Majd lesz szó erről a helyzetről később, mindenesetre Emma nem engedett a zsarolásnak.

Az özvegy Joseph feleségül vette a fia feleségének a testvérét, a fia mozgalmában valamiért a háttérbe szorult

Emma és családja 1910-ben egy másik épületbe költözött a városon belül, majd 1923-ban Maria társaságában a saját családjával Floridába vándoroltak, egy fiatal üdülővárosba. Sem Emma, sem Maria nem maradt Bibliakutató 1916 után, de ennek az okairól is lesz szó.

Lemuel két egyetemet is elvégzett. Először újságíró lett, majd 1887-ben elköltözött Chicagóba, ahol ügyvéd lett. A felesége Agnes Ackley (1865-1941) volt, akitől 4 közös gyermeke született, kettő pedig még Agnes előző házasságából érkezett a családba. Agnes és Lemuel között nagyon viharos volt a viszony, többször is a hatóságuk elé került egy-egy vitájuk. A család baptista volt, nem tartott a Bibliakutatókkal.

A családi kapcsolatokra azért kell rálátni, mert Charles Russell sok esetben nem tárta fel, hogy milyen rokoni viszonyok vannak az egyes érintettek között, így például nem látni rá első olvasásra, hogy az anyósáról tesz említést, ami a vita szempontjából nem elhanyagolható szempont. Vajon milyen okok miatt alkalmazta ezt a szokatlan "elidegenítést"!

Az egyik ok az álláspontunk szerint egy retorikai fogás. Charles a helyzetéből adódóan védekező, önigazoló céllal készítette a vitáról a visszaemlékezéseit. Ebből eredően eleve delegitimálta Maria nővéreit azzal, hogy nem közvetlenül érintett családtagokként, hanem kívülről beavatkozó testvérnőkként tüntette fel őket. Ezzel el is fedte a családi dinamika felismerésének a lehetőségét, mivel így egy gyülekezeti, hatalmi vitának azonosíthatták a történteket az olvasói. Ez a retorikai távolságtartás egy ismert fogás, csak éppen visszájára fordul akkor, amikor az olvasók rájönnek a valódi viszonyokra.

Ráadásul abban a vallási világban, amelyet áthatott a puritán alapokra visszanyúló protestáns gondolkodás, a nők összeesküvése egy ismert toposz volt. Azzal, hogy Charles Russell a gyülekezetben összeállt koalícióról beszélt, tehát nem egy családi vitáról, csökkentette a protestáns felekezetek felől érkező bírálatainak az élét. Charles gyakran csapott össze protestáns lelkészekkel, akik kezéből így kivett egy erős kártyát.

Azt sem zárhatjuk ki, hogy ez a távolságtartás tükrözött valamit Charles belső világából is. Ő maga is valószínűleg nem rokonokként, nem családi vitaként gondolt utólag a történésekre, hanem gyülekezeti ellenfelekként. Itt már belép a kognitív disszonancia jelensége, amivel nem törünk felette pálcát, csupán kimondunk egy erős alapokon álló véleményt.

Amennyiben azon gondolkodunk, hogy ez helyes volt-e Charles Russell részéről, akkor egy másik fejezetet nyitnánk meg. Ez most itt nem kerül megtárgyalásra, de a belső szabályzataink miatt van róla álláspontunk. Ez röviden annyi, hogy nem helyes egy egész közösséget érintő konfliktusban tudatosan elhallgatni fontos tényeket. Sőt, az sem helyes, ha egy magánéleti konfliktust gyülekezeti méretűvé növesztünk!

Azért, hogy a házastársi vita körében értsük mennyire komolyan befolyásolja az értelmezést Charles fura fogalmazása, egy kitalált, de az eredeti szövegekhez közel álló példán keresztül érdemes gondolkodni ezen. Charles Russell ebben a stílusban írt (utalunk ezzel az 1906-ban megjelent A Response to Allegations című iratra):

Egy bizonyos hölgy a gyülekezetből, valamint néhány más nőtag, akik közel álltak a feleségemhez, különféle nézeteket kezdtek terjeszteni, melyek nem egyeztek az Írások szellemével. Ezen személyek befolyása, úgy tűnik, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a feleségem magatartása megváltozott.

Ez a fajta írásmód láthatatlanná teszi a családi kapcsolatot, a "terjeszt" és a "befolyás" szavakkal manipulatívnak ábrázolja őket. Azzal, hogy az "Írások szelleme" kifejezést említi, már eleve megfogalmazza a spirituális elítélést, hiszen átkeretezi a családi vitát egy teológiai konfliktussá. Amint ismerjük, erre volt Charles Russellnek hajlama, hiszen a bíróság előtt is elismerte, hogy a felesége egyik betegségét isteni büntetésnek tartotta.

Mennyivel szerencsésebb lett volna így írni:

A feleségem nőtestvérei, akik mindig is törődtek vele, aggályokat fogalmaztak meg. Bár eltért a nézőpontunk, elismerem, hogy ezeket a kritikákat személyes aggodalom vezérelte, nem pedig a rosszindulat.

Egy ilyen hangvétel sokkal őszintébb és emberközelibb lett volna. Ahelyett, hogy „nézetek terjesztéséről” beszél, mondhatta volna azt is, hogy a nővérek aggályokat fogalmaztak meg – ez nemcsak tiszteletteljesebb, hanem méltóbb is egy gyülekezeti közösséghez, különösen egy pásztorhoz. Amennyiben nem emeli a konfliktust az „ördögi erők” szintjére, hanem emberi véleménykülönbségként ír róla, valószínűleg több együttérzés alakult volna a férj felé is.

Nem elhanyagolható csekélységről van szó, ugyanis Charles édesapjának a második házassága rengeteg probléma forrása lett. Már eleve itt volt az a tény, hogy az esküvő idején a férj 67 éves volt, míg a feleség 26. Ez azt jelenti, hogy 41 év korkülönbség volt kettejük között. Charles Russell újdonsült mostohaanyja tehát 2 évvel volt nála fiatalabb!

Amint tudjuk, az idős férfinak nagy vagyona volt, Charlest mindig foglalkoztatta az öröklése, ami emberi szemmel nézve érthető reakció. Ráadásul Emmának és a férjének 1881-ben született meg a közös gyermeke, Mabel Russell (1881-1861), aki Charles féltestvére volt. Ő 1903 nyarán (június 30.) megházasodott, a férje neve Richard Packard (1870-1946) lett. Mindez azért fontos, mert előre jelezte Charles számára, hogy az apjától örökölhető vagyont valahogy be kell biztosítania.

A kívülálló magyarázók nem szokták észlelni azt a furcsa tényt, hogy Joseph Russell eléggé háttérbe szorult a fia vallási mozgalmában. Voltak ugyan tisztségei, de érezhető valamilyen zavar. Azok, akik rálátnak a családi viszonyokra, tudják, hogy Charlesnek nagyobb gondja volt az apjával, mint az öröklendő vagyona mértéke. Ez megint egy olyan helyzet, hogy a bizonyító dokumentumokkal illene azoknak előállni, akiknél lapulnak. Ameddig csak mi állítjuk, hogy az elődjeinkhez érkező levelekben mi minden volt leírva, azt senki nem fogja elhinni.

Végül az eseménysornak van egy senki által meg nem nevezett érintettje, Maria édesanyja. Őt az 1901-ben történt haláláig Maria személyesen gondozta. Legalábbis az élete utolsó idejében, mert korábban Laura lánya háztartásában lakott. Ennek a részleteit nem ismerjük, sem azt, hogy miként reagált a házaspár korábbi vitáira.

A következő részben a házassági krízis kialakulásáról lesz szó.

Az eredeti kiadvány az 1987-ben készült Egy házastársi vita tanulságai c. füzet