Apostol volt-e a Saulból lett Pál? Ez vezet el az egyik legkényesebb kérdéshez, amiről eddig még nem esett szó.

A Bibliakutatók úgy gondolják, hogy a Szentírás értelmezése minden hívő felelőssége. Ez a meggyőződés különösen élesen jelenik meg egy olyan kérdésben, amiről maga az Újszövetség is meglepően hallgat: ki számít apostolnak?

A vita Júdás apostol pótlása körül indult el. Ő ugyanis eltűnt a tizenkettő közül, majd a többiek úgy érezték, helyet kell állnia valakinek helyette. A Biblia háromféle pótlásról számol be:

• Mátyás: akit az apostolok választottak ki sorsvetéssel.
• Pál: aki a damaszkuszi úton tapasztalt látomása révén kapott elhívást.
• További személyek, akik később apostolként jelennek meg az Újszövetségben.

Csakhogy a Biblia egyik esetben sem mondja ki egyértelműen, hogy ezek az elhívások valóban érvényesek vagy szükségesek lettek volna. Se Mátyást, se Pált nem „kanonizálja” a Szentírás. De még az is nyitott kérdés marad, hogy mit is jelent valójában apostolnak lenni.

Ki hallotta, amit Pál hallott?

Pál szerepe megkerülhetetlen: ő írta az Újszövetség jelentős részét, és ezek az iratok a legkorábbiak közé tartoznak. Nem kerülhetjük meg tehát a kérdést: valóban apostol volt-e? 

A damaszkuszi jelenésről csak ő számolt be. A hangot csak ő hallotta, kísérői csupán a fényt látták:

„Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották.”
(Cselekedetek 22:9)

Pál írta az Újszövetség nagy részét? Honnan tudjuk azt, hogy ő egy valódi apostol volt? A saját kijelentéseiből?

Ez azt jelenti, hogy Pál elhívása nem kapott megerősítést másoktól! Az Újszövetségben olvasható belső feszültségek, ellentmondások részben ebből is fakadnak.

A másik (+1) apostoli kategória

Pál és Mátyás mellett több más személyt is apostolként említ az Újszövetség. 

• Barnabás – „Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál…” (ApCsel 14:14)
• Jakab, az Úr testvére – „Az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot.” (Gal 1:19)
• Andronikosz és Junia – „Kiváló apostolok, akik már előttem Krisztushoz tartoztak.” (Róm 16:7), ráadásul Junia nő!
• Szilvánusz és Timóteus – „Bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket…” (1Thessz 2:6)

Ezek alapján nem az a kérdés, hogy mit magyarázunk bele a szövegekbe, hanem hogy mit mondanak ki világosan. Az idézetek egyértelműen annyit minimum bizonyítanak, hogy az apostolok köre nem korlátozódott a tizenkettőre.

A keleti kereszténységben nem is 12, hanem hetven apostolról beszélnek, de magasabb számokkal is lehet találkozni. Ennek van racionális oka, de a részletekbe most azért nem merülnék bele, mert az egy más jellegű logikai következtetés, ami a fő témát nem érinti.

És ha ez Pál érdeke volt?

Nem zárható ki, hogy Pálnak érdeke fűződött az apostoli rend kiterjesztéséhez. Ez érzékeny kérdés, hiszen az Újszövetség jó része az ő apostoli tekintélyére épül. Ez pedig egy logikai csapdához vezet: ha azért hisszük el, hogy Pál apostol, mert az ő írásai az Újszövetség részei, akkor körkörös érvelésbe esünk. Hiszen az írásai csak akkor hitelesek, ha valóban apostol volt.

Van más megközelítés is: tekinthetjük ezeket a szövegeket esettanulmányoknak, amelyek egy adott szerző nézőpontját mutatják be. Nem általános igazságokat mondanak ki, hanem viták és feszültségek lenyomatai.

Ráadásul Pál maga is ellentmondásos figura: a Galata levélben elutasítja a mózesi törvényeket, az Apostolok cselekedeteiben viszont betartja őket:

„Vedd magad mellé ezeket a férfiakat, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást…”
„Pál pedig megtette, amit kértek.” (Cselekedetek 21)

Ez feloldatlan ellentmondás, amit maga a Biblia sem próbál tisztázni. A későbbi gondolkodók már igen, de a fontos az, hogy a bibliai szöveg ezzel a kérdéssel nem foglalkozik.

Vita az apostolság körül?

Pál a Galata 2-ben nyíltan megfeddi Pétert. Ez az epizód kimarad az Apostolok cselekedeteiből, noha ugyanarról az időszakról szólhat, mint a Cselekedetek 15. fejezete. Miért a hallgatás? Valószínűleg az egység látszatának fenntartása miatt.

Pál védekezik is apostolsága ellen felhozott vádakkal (1Kor 9:1–3), és ironikusan gúnyolja a „hiperapostolokat” (2Kor 11–12). Mindez arra utal, hogy akkoriban sem volt egyetértés abban, ki számít apostolnak.

 A Bibliakutatók szerint nem a Biblia mondja meg, mit higgyünk, hanem mi próbáljuk értelmezni, amit olvasunk. Az ellentmondások nem hibák, hanem annak jelei, hogy valódi emberekről, valódi helyzetekről van szó. Nem elvont példaképekről kapunk egy listát, hanem hozzánk hasonló emberek által meghozott akár rossz döntésekről és dilemmákról olvasunk. Ezek akkor segítenek, amikor hasonló helyzetekbe keveredünk.

Amikor a Szentírás nem ad egyértelmű választ, az meghívás a személyes értelmezésre. Ha a Gondviselés nem tartotta szükségesnek, hogy lezárja ezt a kérdést, akkor nekünk sincs jogunk végleges ítéletet mondani.

A kánon és a hitehagyás

Az adventista közegben sokan hisznek abban, hogy a kereszténység elhagyta az eredeti krisztusi hitet – ezt nevezik „nagy hitehagyásnak”. De mikor történt ez meg? A válasz nem egyszerű, mert az adventizmus nem egységes vallás. Leegyszerűsítve mondhatunk olyat, hogy ez  a IV. századra már lezajlott. A Bibliakutató mozgalom az indulásakor viszont már jóval korábbra tette ezt az eltávolodást.

Ez azért fontos, mert az Újszövetség kánonját épp ez a hitehagyottnak nevezett egyház állította össze! Innen nézve nehéz elkerülni a kérdést: mennyire lehet megbízható egy ilyen környezetben kialakított kánon? Vajon miként kezeljük a közben született keresztény feljegyzéseket? Használhatjuk őket útmutatásnak?

Vajon ki döntötte el a bibliai iratok kánonját és mikor?

Őszintén szólva: senki nem tudja logikai úton bizonyítani, hogy az ő álláspontja az igaz. A mi megközelítésünk azért vállalható, mert úgy oldja fel az ellentmondásokat, hogy közben nem esik logikai csapdába.

Mivel tudjuk, hogy a véleményünk is csak egy megközelítés a sok közül, nevezhető logikai zsonglőrködésnek, ahogyan másoké is, ezért nem folytatunk dogmatikus vitákat. Előfordulhat, hogy tévedünk – ez is a tanulás része. Ami viszont biztos: nem lehetünk szigorúbbak vagy kevésbé nyitottak, mint maga a Gondviselés.