Miért beszélünk annyit William MIller személyéről?

William Miller (1782-1849) kiemelkedő szerephez jutott a Bibliakutatók megalakulásában, noha a kezdeteket már nem érhette meg. Számos fontos pontban a kiforrott hitelveit követjük. Nem azért, mert Miller jó ember volt, hanem a felismerései nagyon keserű tapasztalatokon át formálódtak ki. Ezek a keserű tapasztalatok értékesek lehetnek, amennyiben hasznosítja őket egy felekezet. A milleri felekezetek többsége egyébként ezt a nézetünket elutasítja. Mi az a különleges dolog, amit neki köszönhetünk?

Ki volt ő?

Miller egy tehetős és befolyásos ember volt. A polgárháborúban katonaként vállalt szerepet. A kételyei ellenére a baptista gyülekezet tagjaként szolgált, ahol egy alkalommal katartikus élményt élt meg. Ez vezette őt arra, hogy megpróbálja visszaszerezni az aktívan cselekvő Istenbe vetett hitét.

Ezen kutatásai közben dolgozta ki a saját időrendjét a próféciák teljesedésére, mely 1844-re megjövendölte Krisztus második visszatérését. Ezt a tanítását 1818-ra készítette el, 1822 őszén kezdte el másoknak is mondani, majd 1832-ben egy baptista újságban a nyilvánosság elé tárta.

Millerhez leginkább az 1844-es számolgatást kötik, holott hitéletének nagy tanulsága volt ennek a teljes feladása

A számolgatásai először 1843-ra utaltak, majd azok kudarcát látva módosította 1844-re. Eleinte tavasz volt a kijelölt dátum, majd végül október 22. A dátumot sok millerita felekezet átvette annak ellenére, hogy azon év őszén Miller elvetette a számolgatások tanát. Az adventista felekezetek kitartanak amellett, hogy Miller számításai alapvetően jók voltak, Jehova Tanúi pedig csak a kiindulási dátumon változtattak és 1914-et tartják az előre megjövendölt dátumnak.

Miller valódi tanításai

Amikor ezekről van szó, az elsődleges tanulság az, hogy a számolgatásos rendszer szükségszerűen hibás. Rettenetesen nagy irodalma van az ilyen kronológiák felállításának és nem lehet nem észlelni azt a szabályszerűséget, hogy mindenki a saját életidejére hozza ki a teljesedést. Ez az út azonban kudarc. Nem egyszer, nem kétszer, hanem nagyon sokszor kiderült az ilyen tanítások teljes csődje. Miller hitelveinek ez az egyik alapköve, melyet ellentmondásos módon éppen a milleri vallások utasítanak el nagy határozottsággal! 

Miller alapvetően egy farmer volt, ami sok keresztény felekezet felfogásában egy követendő életmód. Ráadásul ez bibliai is, hiszen a Biblia mindkét része hemzseg a természetközeli életmódra tett utalásoktól. Nem állítunk olyasmit, hogy a város rossz, sőt, kifejezetten sok előnye van a városbeli életnek. Az álláspontunk szerint ezen van mit átgondolni, de nem készítünk belőle dogmákat.

Miller szerint a Biblia az embereknek szól, az értelmezés joga ezért  minden egyes emberé. Ennek a szellemében jó pár klasszikusnak vélt keresztény hitbeli álláspontot felülvizsgált. Ezen tantételek a hitünkben fontos szerepet kapnak, de nem képezik a viták alapját. Azt gondoljuk, hogy egy keresztény közösségben a hittételekről való normális párbeszéd nem rendkívüli kellene legyen, hanem az egymással való kommunikációnak a természetes részét kellene alkossa. A Bibliakutató megnevezés valahol erre kellene utaljon, amit a legtöbb milleri felekezet sajnos elfelejtett.

A milleri felekezetekről

Amikor 1844 őszén "nem történt semmi", akkor 1845-re egy megbeszélést hívtak össze Miller követői Albany városában. Ott négy ágra szakadt a Miller által alapított vallási ébredés. A próféciák teljesedése miatti várakozásra tekintettel már adventistának nevezték őket. A négy irányvonal közül csak három maradt meg, de ez később kettőre olvadt össze.

Számunkra a legfontosabb Élet és Advent Unió, mely elsősorban George Storrs (1796-1879) nevéhez fűződik. Ő az alapítónk, vagyis Russell közvetlen munkatársa volt. Ebből a szerveződésből azonban Russell 1910-ben végleg kiszakadt, amikor felvette a Bibliakutatók nevet. A Bibliakutatókból szakadt ki az Őrtorony Társulat 1918-ban, majd felvették a Jehova Tanúi elnevezést. A maradék adventi felekezet nem maradt életben önálló módon, mert 1964-ben egyesült az Adventi Keresztény Egyház nevű irányzattal, de a valóságban soha nem működött tőlük függetlenül.

Az Adventi Keresztény Egyház (ACGC) az a fajta szerveződés volt, amelybe szintén besorolhatóak a Bibliakutatók. Ennek az ágnak a központi eleme volt a próféciák fejtegetése és a halálról szóló tanítás. Az úgynevezett evangéliumi kereszténység része, az adventi mozgalomnak az egyik fő ága lett. Mi nem ápolunk kapcsolatot velük, de szervezeti fejlődés szempontjából a testvéreink. 

A Hetednapi Adventista Egyház (SDA) egy teljesen másik irányzat, amelyiknek nem volt kapcsolata az előbb említett két szerveződéssel. A mozgalom központi alakja Ellen Gould White (1827-1915) volt, aki nőként nagyon komoly hatást tudott gyakorolni a környezetére. Szigorú belső szabályzataik vannak, sok dologban hasonlítanak a Bibliakutatókból kiszakadt Jehova Tanúira. Ők jóval távolabb állnak tőlünk, mint az Adventi Keresztény Egyház, de értjük egymás vallásos retorikáját.

A vallási ébredés nemzedékei

A szemléletünkben William Miller egy vallási ébredés vezető alakja, mely a trendeket tekintve a második ébredési hullám része volt. Ez az ébredés a nézeteink szerint elérte azt, hogy az emberek ne csupán a Bibliát, hanem annak az értelmezését is a kezükbe vegyék. Ő és a kortársai a Bibliakutatók előnemzedéke voltak.

A második generáció ennek az ébredésnek a folytatását jelentette. Ebben George Storrs (1796-1879), George Stetson (1815-1879), Jonas Wendell (1815-1873 és Henry Grew (1781-1862) jutott kiemelkedő szerephez, de közel tucatnyi nevet illene még említeni. Ezek az emberek zömében adventisták voltak, a közvetlen kapcsolatuk az ACGC-vel nem is kérdéses. Ők a Bibliakutatóknak a második előnemzedéke, akik William Miller és Charles Taze Russell között képeznek hidat. 

Amit sokan elfeledtek, hogy ez a "hídnemzedék" nagyon egyértelmű társadalmi programmal is rendelkezett. Ide tartozott például a rabszolgaság elutasítása, amely az akkori Egyesült Államokban fontos politikai kérdés volt. Ugyanilyen fontos eszme volt a nők egyenjogúsága, nem véletlenül kaptak a nők kiemelkedő szerepet a gyülekezeteinkben.

A harmadik generáció volt Russell időszaka, amikor megalapította a Bibliakutatókat és kivezette őket az adventista környezetből. Ez a harmadik nagy ébredési hullám volt az Egyesül Államokban, amelyet Russell és a köre tudatosan meglovagolt. Nem félünk elismerni, hogy a tevékenységük ebbe a hullámba illeszkedett.

Ez az ébredési hullám fontosnak tartotta a missziós munkát, bár ennek az értelmezése szervezetenként eltérő. Russell módszere az előadásokra épített, valamint a vallásos kiadványokra. A korszaktól nem volt idegen a gyülekezet tagjainak a képzése, ezért is nevezte el Russell a gyülekezetet osztályoknak. Fontos látni, hogy ez a lelkület egy korszakra adott reakció volt, melyet egy meglévő társadalmi helyzet kívánt meg. Nem egy minta a mára, hanem egy reakció az akkori jelenre.

Bár Russell sok módon járult hozzá a Bibliakutatók missziós tevékenységének az elindulásához, a vezetői ténykedését korrigálni kellett

Az ébredési hullám választ kívánt adni a szegénység jelentette kihívásokra is. Russell számos vállalkozásba kezdett, melyek a körülötte lévőknek volt hívatottak önálló egzisztenciát biztosítani. A szervezete tagjainak segített olcsóbban elérni termékeket és szolgáltatásokat. Sőt, mindenki részvényt vehetett az általa alapított vallási missziós szervezetben, az Őrtorony Társulatban is. A modell lényege az volt, hogy amennyire csak lehet, legalább a közösségén belül csillapítsa a szegénységet.

Russell egy elég komoly vallásszervezetet hozott létre, nagyon komoly hibákkal. A negyedik generáció Russell ezen hibáinak a korrekciójával foglalkozott. Ebben Rose Ball (1869-1950) játszott úttörő szerepet, majd idővel más kiemelkedő személyek is követték a példájukat. Ez vezetett a ma ismert Bibliakutató mozgalomhoz, mely Miller 1845 utáni alapjaihoz tért vissza, sokat átvéve Russell és kortársai szemléletéből is.

Teljesen jogos a felvetés, hogy miért nem beszélünk az ötödik és a további generációkról?.Miért nem foglalkozunk a negyedik vallási ébredéssel, amelynek sok eredménye felismerhető rajtunk is? A válasz az, hogy az előbb említett negyedik generáció visszavezette a Bibliakutatókat oda, ahova Miller jutott 1845 után. A Bibliakutatóknak nincs világméretű központja, nincs nemzetközi vezetése, ez pedig a negyedik generáció eredménye. Éppen ezért a mozgalmunk fejlődése akkor jutott el egy olyan érettségi fokra, mely a mai működésünkkel azonos.

Az tagadhatatlan tény, hogy a "vallási piac" eseményei hatnak ránk. Reagálunk vagy elhatároljuk magunkat, így a mozgalmunk fejlődése nem állt meg. Nem zárható ki, hogy idővel lesznek újabb, mérföldkövet jelentő változások, ilyen jelenlétét azonban eddig nem érzékeltük.